Hadd meséljem el nektek az egyik legkedvesebb nyaralós történetemet, ami tavaly augusztusban esett meg a barátaink Budapest melletti nyaralójában. Tíz napot töltöttünk el a közepes méretű házban, a létszám pedig folyamatosan változott. Általában tízen voltunk, néha többen, néha kevesebben. Amikor az eset történt, éppen öt lány és öt fiú tartózkodott a nyaralóban. Általában mi lányok intéztük a reggeliket és az ebédeket és fiúk dolga volt, hogy a vacsorával elkápráztassák a díszes társaságot.
Ami röviden azt jelenti, hogy miénk volt a konyha, ahol különböző salátákat készítettünk, halat és zöldséget pároltunk, magokat pirítottunk. Reggelire hol omlettet készítettünk, hol zabkását főztünk, vagy csak gyümölcstálat csináltunk a barátainknak és saját magunknak. A fiúk pedig vacsoránál a kerti tűzrakó helyet vették igénybe és előre pácolt húsokat készítettek rácson, vagy rablóhúst forgattak a parázs fölött.
Már a harmadik napunkat töltöttük így együtt, mikor Miki este kicsit felöntött a garatra és elkezdett minket cukkolni, hogy a fiúk eddig sokkal jobban odatették magukat a vacsoráknál, mint mi a többi flancoskodásunknál. Mert, hogy egy almát, azt, köszöni szépen, ő is képes meghámozni magának, ehhez igazán nem kell az a túlértékelt női tehetség a konyhában. Persze nem kicsit, hanem nagyon felháborodtunk és nem hagytuk magunkat és vissza is szóltunk, hogy ugyan legyen már olyan kedves és fejtse ki nekünk bővebben, hogy pontosan mire gondol? Miben olyan hatalmas tett az ő ételkészítésük a miénkhez képest.
Hamar kiderült, hogy nem csak arra gondolnak, hogy ők húst szolgálnak fel, hanem arra is, hogy nekünk csak annyi a dolgunk, hogy elforgatjuk a gázpalack gombját, nekik meg, mint holmi ősembereknek, a semmiből kell tüzet csiholniuk. Ezen azért nagyon kellett nevetnem és előhurcoltam a kert sufnijából az immáron feléig lefogyott zsák fabrikettet. Mert, hogy a fabrikett segítségével gyújtották be minden este azt a gigászi tüzet. Hát azért azt mindenkinek be kell látnia, hogy innen nézve már nem tűnik olyan heroikus vállalkozásnak az a kis vacsi főzés.
Felajánlottunk tehát másnapra egy kis versenyt. Azt beszéltük meg, hogy másnap reggel a reggeliről mindenki saját maga fog gondoskodni, a pasik intézik az ebédet a gáztűzhelynél, hát hajrá, mi pedig a vacsorát a tűzön.
Mi nem is izgultuk túl a dolgokat, akadt még bőven csirke a fagyasztóban, tudtuk, hogy elég, ha reggel kivesszük, ebéd után bepácoljuk, este aztán csak rádobjuk a tárcsára, amíg sül, villám gyorsan össze tudunk dobni egy kis paradicsomsalátát is.
A fiúk azonban egy valamit nem tudtak. Hogy konyha tűzhelyénél csak a palack alján kotyog valami kevéske gáz és nem biztos, hogy elég lesz az ő nagyobb szabású ételük elkészítéséhez. Erről mi is hallgattunk, mert amióta itt vagyunk, eddig még sehol nem láttunk gázpalack eladó táblát, ezért használtuk kevésbé a sütőt és inkább a gázkímélő ételeket részesítettük előnyben. Azt azért hadd mondjam el, hogy ez nem volt csalás a részünkről. Miki pökhendi hozzáállása hozta őket ilyen bonyolult helyzetbe.
Másnap már kora reggel hallottuk, hogy a fiúk neki kezdtek bűnös tevékenységeiknek a konyhában. Valami nagyon összetett és bonyolult dologra készültek. Aztán azt is hallottuk, hogy begyújtják a sütőt, tudjátok, hogy előmelegítsék egy kicsit, hogy az étel minél jobban átsülhessen anélkül, hogy elégne. Persze kifogyott közben a gáz. Hát volt ne mulass és fő vesztett kapkodás. Rohantak a garázsba, mert ott még láttak gázpalackokat. Aztán realizálniuk kellett, hogy azok bizony üresek. Mi persze jót mulattunk rajtuk, mert tudtuk, hogy sehonnan nem fognak tudni ilyen gyorsan leakasztani egy gázpalack eladó helyet.
Úgyhogy mi neki is láttunk, hogy elkészítsük a nagyon bőséges vacsorát, sejtve, hogy az lesz aznap az egyetlen értelmes ételünk. A fabrikettek segítségével tudtuk, hogy a tüzet meggyújtani mesebeli egyszerűség lesz majd. Arra mondjuk nem gondoltunk mi sem, hogy a következő napokban mit fogunk majd enni, egyelőre csak a nyerési láz heve fűtött bennünket.
Nagy igyekezetünk közben azonban észrevettük, hogy a fiúk társasága ketté bomlott. Ketten kocsiba pattantak és elhajtottak, hogy valahol keressenek egy gázcseretelepet. Kis naívak, mintha mi nem próbálkoztunk volna ugyanezzel. Egy másik csapat azonban elkezdte veszettül bújni a laptopjaikat. Na, hát, szétfeszített bennünket a kíváncsiság, hogy vajon mit kereshetnek. Hogyan lehet fabrikettel életre kelteni egy gáztűzhelyet? Nevetséges.
Aztán az egyikük, pont Miki aki a legszenvedélyesebben le akart minket győzni, Heurékát kiáltott és előkapta a telefonját. Oda merészkedtem a nyitva hagyott laptopja mögé és láttam, hogy talált egy gázpalack eladó oldalt. Gondoltam ez még nem lehet olyan nagy baj, biztos nincsenek nyitva. Erre látom, hogy házhoz is szállítanak, ráadásul mi pont beleestünk a településünkkel abba a kategóriába, ahova még szállítanak. Ekkor tért vissza Miki örömmámortól megrészegült arckifejezéssel. Visszahívta a közeli városokban bóklászó fiúkat is.
Ezeket a hihetetlen mázlista egy krapekokat! Nem hogy találtak egy ilyen remek szolgáltatást, de még abban is nekik hajtották a malmot, hogy két órán belül ki tudták nekik szállítani a megrendelt gázpalackot, így még bőven időben voltak, hogy délután kettőig egy tisztességes ebédet összehozzanak mindannyiunk számára. És még ezt nem átallottak folyamatosan az orrunk alá is dörgölni. Hogy ők milyen zseniálisak. Holott az egész sikerüket a Gázpalackfutár oldalának köszönhetik, akik kitalálták és megalkották ezt az egész nagyszerű rendszert.
Mikor kiszállították a palackot a futárok, nagyon meglepődtek, hogy ilyen heves éljenzés fogadta őket. Meg merném kockáztatni, hogy ennyire még sosem örültek nekik. Különösen kötényes férfiak! Mi meg, a kormos lányok csak a fancsali pofánkon keresztül próbáltunk mosolyogni, hiszen ők nem tehettek semmiről, csak a dolgukat végezték, ráadásul kifogástalanul.
Miközben beszerelték az új palackot, mert ahhoz persze nálunk egyikünk sem értett, elmeséltük nekik, hogy mire föl történt ez a különös fogadtatás. Nagyot kacagtak a srácok szorult helyzetén és eljátszották, hogy felkapják a palackot és tesznek még egy kört, hogy a lányok kedvére tegyenek és megnyerjék nekünk a versenyt. Szóval igazán jó hangulatot teremtettek és vidáman hagytak ott bennünket főni a saját fabrikettszagú levünkben. Így a verseny eredményére tulajdonképpen már nem is emlékszem, igazából nem is az volt a fontos a történetünkben. A futárok elérhetőségét ott hagytuk a konyhában a nyaraló tulajdonosainak, hogy legközelebb őket is segíthesse a cég.