Pszichológus hallgatóként sokat tanulunk a különböző pszichiátriai kórképekről. Mondhatni ez adja a tananyag gerincét. Mindig is érdekelt az, hogy az emberek miért viselkednek úgy, ahogyan, és vajon mi járhat a fejükben egyes számomra nehezen érthető helyzetekben. Szerencsére jól választottam egyetemi szakot, mivel most nap, mint nap erről szólnak az óráim. Sajnos, mint minden szakon, itt is csak az elméletet hangsúlyozzák, de azt legalább hangsúlyozzák. Aki nálunk végez, azt szokták értékelni munkahelyeken, mert tudják, hogy erős háttértudással rendelkezik.
Aki komolyabban veszi a pályát, az már egyetem közben is kipróbál területeket, amiket el tud képzelni pályakezdőként. Például elmehet gyakorlatra pszichiátriai osztályra, asszisztensnek pszichológus mellé vagy különböző pszichológiával kapcsolatos programokra, rövid képzésekre. Így mentem el én is egy nyáron egy pszichiátriai osztály nappali kórházába, ahova 2 hónapig jártam, hogy megfigyeljem, hogyan élnek és dolgoznak ott az emberek. Igen, dolgoznak is, de erről kicsit később.
Első alkalommal nagyon nagyon izgultam. Sohasem találkoztam azelőtt pszichiátriai betegekkel, és mivel sok előítélet kering róluk a köztudatban, ezért nem is tudtam pontosan mi fog fogadni majd. Volt egy kedves pszichológus ismerősöm, aki ott dolgozott, és körbevezetett és bemutatott nekem mindent és mindenkit. Amint kiderült, valójában már találkoztam pszichiátriai beteggel korábban, hiszen láttam, hogy ők is hétköznapi emberek, akikkel simán össze lehet futni az utcán, mint bármelyik ismerősömmel akár. Ezután már jóval bátrabban közlekedtem közöttük az osztályon. Egy nappali pszichiátriára olyan betegek járnak, akiket már hazaengednek a bentlakásos pszichiátriai osztályokról, mert az állapotuk stabillá vált, de önállóan még nem tudják igazgatni életüket, nem tudnak elmenni dolgozni. Ők érkezhetnek például az addiktológia területéről, vagy különböző szorongásos zavarokkal, hangulatzavarokkal, és személyiségzavarokkal. Napközi szerűen hétfőtől péntekig járnak be reggel, és késődélután mennek haza. Napközben az ott dolgozó stáb csoportos foglalkozásokat szervez számukra, és egyéni és csoportos terápiás üléseket tartanak, például lehet közös filmnézés és arról való beszélgetés, zeneterápia, művészetterápia, kutyás terápia, hogy csak néhányat említsek. Vannak fakultatív programok is, amikkel napközben leköthetik magukat. Ahogy minden ember számára, az itteni betegek számára is fontos, hogy érezzék, értelmes tevékenységet végeznek, amely hasznos saját maguk és környezetük számára is. Ezért sok nappali pszichiátrián lehet olyan tevékenységeket űzni, amik a kézimunkához kapcsolódnak. Például szőni-fonni, varrni, agyagozni, vagy ami férfiasabb munka: kosarat fonni, fabrikettet készíteni, seprűt kötni, faragni. A betegek általában szeretik is ezeket az elfoglaltságokat, mert alkothatnak, és belemerülhetnek a tevékenységbe. Az itt elkészült tárgyakat aztán külső megrendelők megvehetik, vagy kis szervezett vásárok keretében maguk is eladhatják. Akik pedig egyre jobban boldogulnak önállóan is, azokat támogatják abban, hogy visszatérhessenek az önálló életbe, és munkát vállaljanak, kapcsolatokat építsenek, de persze mindig ott lesz az osztály, ahova visszatérhetnek látogatóba.