Az utóbbi időben sok változtatást vezettem be az életembe. Többek között átváltottam a fabrikettel való fűtésre, valamint egy napelem rendszer kialakítását is elkezdtem szorgalmazni. Költséghatékonyabbá szeretném tenni az otthonomat, ennek okán létfontosságú, hogy áttérjek egy modern energiatermelési megoldásra. A napelem rendszernek köszönhetően megszabadulnék a havi villanyszámláktól, miközben a káros anyag-kibocsátásom is jócskán csökkenne.
A testvérem, Jakab nemrégiben vásárolta meg a háza tetejére a napelemrendszert. A szerkezet nagyon sok pénzbe kerül, de szerencsére nem kellett hirtelen előteremtenie az összes pénzt, hiszen pályázatot adott be, amit sikerült is megnyernie. Az ötletet tehát a testvéremtől szedtem, az ő példája okán látom elérhetőnek a berendezés megvásárlását.
Jakab, amint megtudta, hogy engem is érdekel a napelem pályázat, egyből elküldte az információkat tartalmazó weboldalt, ami itt érhető el.
Az internetes oldalon minden fontos információt sikerült beszereznem a Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel elnevezésű pályázatról. A nyertes pályázókat 0%-os kamatozású hitellel támogatják. A keretösszeg elég magasnak mondható, 105, 2 milliárd forint. A kölcsönre magánszemélyek, lakásszövetkezetek és társasházak is pályázhatnak. A hitelnek el kell érnie az 500 ezret, de nem haladhatja meg a 10 millió forintot.
Bár én kezdetben azt hittem, de a támogatás nem csak napelemekre fordítható, hanem napkollektorokra, hőszivattyúk telepítésére, hőszigetelésre, fűtésrendszerekre és nyílászárókra is. Ennek értelmében mindenre költhető, ami energiahatékonyabbá teszi a magyar otthonokat.
A pályázatnak nyilvánvalóan vannak feltételei is. A Magyar Fejlesztési Bank által kínált hitel elnyeréséhez szükség van 10% saját forrásra, tehát bizonyos tőkével kell rendelkezni. A futamidő viszont nagyon kedvező, hiszen húsz éven belül kell visszafizetni a pénzt.
A honlapon talált infók csak még inkább megerősítettek abban, hogy szükségem van a napelem rendszerre. Másnap a Jakabbal való beszélgetésünk témája természetesen a pályázat volt. A testvérem ekkor hívta fel rá a figyelmemet, hogy nem minden házra lehet napelemeket szerelni. A tetőszerkezetnek elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy elbírja a tartószerkezetet és a modulokat, de az sem mindegy, hogy hol vannak az elektromos rákötési pontok, valamint a modulokra vetülő árnyékok is problémát jelenthetnek. Ezeken talán még talán lehetne segíteni, azonban megfelelő tájolásúnak is kell lennie a tetőnek, emellett jónak kell lennie a dőlésszögének. A szakemberek ezeket helyszíni felmérésen vizsgálják át. Ennek értelmében először ki fogok hívni egy szakembert, hogy nézze át a házam tetőszerkezetét. Bár a napelem rendszert akár a garázstetőre, vagy a földön található állványrendszerre is be lehet szerelni, sajnos számomra ezek nem opciók, mivel melléképületem nincs, az udvarom pedig rendkívül szűkös. Szóval amennyiben nem felel meg a házam teteje, nem térhetek át erre a modern energiatermelési formára.
Jelenleg azonban még nincs okom a kesergésre, hiszen lehetséges, hogy a tetőszerkezetem kiválóan megfelel a kikötéseknek. Amennyiben nektek is felkeltette az érdeklődéseteket a napelem pályázat, itt tudtok utána olvasni.