Ne hagyjuk, hogy műhiba esetünknek kihunyjon a lángja

Mikor eljönnek a hűvösebb évszakok, én egyrészről nagyon megkönnyebbülök, mivel túléltük a nyári kánikulát. Nemsokára azonban tudom, hogy jön a következő probléma, ez pedig nem más, mint a fűtésszezon. A lakás, amiben élek, sajnos nem rendelkezik másfajta fűtéssel, mint a konvektoros megoldás. Ez pedig nálam nem képes arra, hogy egy általános melegérzetet adjon az embernek. Persze az sem segít, hogy a szomszédjaim szinte sosincsenek otthon és a negyediken lakok.

Furcsa éppen ezért belegondolni, hogy mennyire meleg volt annak idején, mikor a nagyszüleimhez mentünk. Nekik ugyanis kályhájuk volt. Viszont ezt a végletet sem szeretem igazán. Azt veszem észre általában, hogy a nagy melegben nem tudok normálisan gondolkozni. Ez pedig egy nagy probléma tud lenni. Úgyhogy valahol a kettő között kell megtalálni az ideális fűtési módszert.

Nincs ez másképp a jogi ügyekkel sem. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy ilyen helyzetekben túl nagy fába vágja az ember a fejszéjét. Különösen akkor, ha olyan kényes ügyekről van szó, mint az orvosi műhiba esetek. Reméljük, hogy sosem kell majd ügyvédet fogadnunk ilyen dolgok miatt, az én hozzáállásom azonban mindig is az volt, hogy jobb félni, mint megijedni. Ezért is kezdtem el keresgélni a neten annak kapcsán, hogy mégis mit lehet tenni orvosi műhiba esetek után.

Ennek a keresésemnek az eredményeként találtam rá a Tatár Borisz Ügyvédi Iroda oldalára. Ez a hely egy teljesen új perspektívát adott nekem arról, hogy mégis miként lehet jogi ügyekről gondolkozni. Különösen azért, mert az oldaluk könnyen kezelhető volt és hamar felfogtam még én is azt, hogy mikre érdemes odafigyelnem. A többféle tájékoztató is nagyon jól jött, úgyhogy nemsokára már el is kezdtem az olvasásukat.

Az orvosi műhiba esetek meglepően gyakoriak. Ez persze egy szomorú fejlemény, viszont azt is jelenti, hogy a Tatár Borisz Ügyvédi Iroda csapata már rengeteg ilyen ügyet képviselt. Az ügyvédi szakmában szerintem elengedhetetlen a tapasztalat, mivel éles helyzetben derül ki az, hogy egy ügyvéd mennyire rátermett.

Többször is elolvastam azt, hogy nagyon megéri az orvosi műhiba esetek kapcsán perre menni. Pedig biztos vagyok benne, hogy nagyon nehezére eshet az elszenvedő alanynak az, hogy még pereskedjen is az őt ért megrázkódtatás után. A Tatár Borisz Ügyvédi Iroda azonban elmagyarázza nekünk, hogy az orvosi műhiba esetek miért zárulnak általában sikerrel.

A kórházak ugyanis fel vannak készülve arra, hogy történhet ilyen. Éppen ezért van egy direkt erre félretett alapjuk. Tehát nem közvetlenül az orvost fogjuk perelni, hanem az intézményt. Ez pedig biztosítja azt, hogy győztes per során hamar meg fogjuk kapni a kompenzációnkat.

Annyi kikötés van csak, hogy meg kell győznünk egy szakmai orvosi gárdát a panaszunk jogosságáról. Ebben tud majd segíteni nekünk a Tatár Borisz Ügyvédi Iroda csapata. Ők ugyanis be tudják mutatni úgy az ügyünket, hogy biztosan nem lesz benne majd félreértés.

Nagyon tetszett az, amit láttam náluk és annak is örültem, hogy a kapcsolatfelvétel sem egy bonyolult dolog. Felhívhatjuk őket telefonon, de e-mailt is írhatunk nekik. Bármelyik megoldást választjuk, részt kell majd vennünk utána egy előzetes konzultáción. Ha pedig azt mondják, hogy vállalják az ügyünket, akkor meg is kezdődhet a folyamat. A Tatár Borisz Ügyvédi Irodáról emellett minden vélemény, amit olvastam csak pozitív volt, úgyhogy ilyen esetben bátran fogok hozzájuk fordulni.