Ha brikettért megy az ember, akkor is tudhat meg új dolgokat

Tavaly történt nálunk egy olyan kis fejlesztés, hogy teljesen felhagytunk a gázzal fűtéssel, és átálltunk kályhára. Kezdetben fával fűtöttünk benne, de aztán rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobban járunk, ha a helyi tüzépről veszek brikettet. A tulajdonos kapcsolatban áll egy hulladékkezelő céggel, és nagy mennyiségben tud fahulladékot vásárolni, úgyhogy beruházott egy gépbe, és most saját maga gyártja és forgalmazza. Nagyon meg voltam eddig elégedve a minőségével, remélem eztán is tartja magát hozzá. Viszont amikor nyomtatógondjaim voltak, akkor is ő ajánlotta nekem a nyomtatoalkatresz.hu oldalt, és nagyon hálás is vagyok érte neki. Egy ilyen ismerős mindenkinek kéne.

Szóval úgy alakult, hogy a nyomtatóm egy szép napon úgy döntött, hogy feladja a harcot, és többé nem hajlandó működni. Nagyon nem örültem neki, mert nem sokkal később égető szükségem lett volna rá, viszont az Istennek se volt hajlandó újra működni. Úgyhogy nem volt más hátra, mint előre, és felvenni a kapcsolatot egy nyomtatószerelővel. Sajnos ahhoz nem volt elég időm, hogy el is vigyem hozzá, viszont telefonon remekül megtárgyaltuk, hogy mi is lehet a gond, és sajnos egy alkatrészt cserélni kellett. Tulajdonképpen a csodával határos, hogy így, telefonon keresztül el tudott engem annyira navigálni, hogy megtaláljuk a hibát. Nagy szerencse, hogy eléggé műszaki beállítottságú ember vagyok, így nem okoz gondot a dolgok szét- és összeszerelése, azonban az elektronikához, szoftveres részéhez sajnos még én sem értek.

nyomtatoalkatresz.hu

Elkezdtem hát keresgélni, hogy hol is találhatnék hozzá való alkatrészt, csak az a probléma, hogy az enyém egy viszonylag koros darab. Nagyon megbízható, azonban a kisebb kereskedésekben vagy a keresett alkatrész nem volt, vagy kiszállítás, nekem pedig nemigen lett volna kedvem csak ezért autóba ülni és kétszáz kilométert vezetni. Úgyhogy maradt továbbra is a keresgélés, fejtörés, hogy hogyan is oldhatnám meg. Azonban minél többet nézelődtem, annál inkább kétségbe estem, már az autós túrát is fontolgattam.

A feleségem jelezte, hogy még időben meg kellene venni a brikettet, hogy ha esetleg még friss, akkor egész nyáron legyen ideje száradni, úgyhogy felhívtam a tüzépest, és megbeszéltem vele, hogy másnap elmegyek megvenni az adagunkat. Mikor odaértem, szokás szerint már elő volt készítve és csinos kis toronyba rakva a rendelésem, úgyhogy csak ki kellett fizetnem és már mehettem is. Az irodában aztán, régi ismerősök lévén, elbeszélgettünk kicsit a tulajjal. Lefutottuk a szokásos köröket, időjárás, család, munka, forgalom, ilyesmik. Aztán megjegyezte, hogy elég gondterheltnek tűnök, valószínűleg már meglátszott, hogy zsinórban harmadszor feküdtem későn az alkatrészvadászat miatt. Elmeséltem neki, hogy hogy jártam, ő pedig szépen végighallgatta, és előállt nekem a megoldással.

Oldalra mutatott, ahol a céges nyomtatója volt. Kérdezte, hogy szerintem hányszor volt már vele probléma, Mondtam neki, hogy ötletem sincs, de ha így kérdezi, akkor biztos nem egyszer. Igazat adott nekem, állítása szerint többször kellett már bütykölni, mint amire vissza tud emlékezni, viszont az utóbbi néhány alkalommal csak és kizárólag egy helyről volt hajlandó rendelni: a nyomtatoalkatresz.hu oldalról. Állítása szerint még nem tudott olyat rendelni, ami ne lett volna, és amit ne kapott volna meg pár napon belül a rendelés után. Állítása szerint olyan árakkal dolgoznak, mintha nagyker lennének, hozzájuk képest a többi nyomtatóalkatrész üzlet és webáruház rabló banda. Úgyhogy felírta nekem egy papírra a webcímét az oldalnak, és sok szerencsét kívánt. Nagyon megköszöntem neki, kifizettem a briketteket és hazamentem.

Otthon aztán nem kellett sokat noszogatni, kipakolás után szinte rögtön ültem is le a számítógép elé és kerestem fel a felírt nyomtatoalkatresz.hu oldalt, hogy szétnézzek. Nagyon megörültem, mivel gyártók és típusok alapján is tökéletesen lehetett keresgélni a termékek között, és viszonylag egyszerűen megtaláltam az enyémet. Az, hogy megtaláltam amit kerestem, gyakorlatilag olyan örömmel töltött el, mintha csoda történt volna, ráadásul amikor láttam, hogy a szállítás is ingyenes, több se kellett nekem. Összeválogattam még legalább három-négyféle egyéb cuccot, hogy azért nekik is megérje elküldeni a futárt, és megrendeltem a kis csomagomat. Onnantól kezdve csak figyelnem kellett, hogy hogy áll a rendelésem, hogy hogy áll, és a futárcég által megadott időintervallumban otthon lennem, szóval gyerekjáték volt. A futár mindent időben és sértetlenül hozott, szóval egyetlen panasszavam se lehet. Ismét segítségül hívtam a nyomtatószerelőt, és telefonos kapcsolattal új életet leheltünk a nyomtatómba. Legközelebb ha megyek brikettért, biztos, hogy viszek valami apróságot a tüzépesnek, mert ekkora segítséget, mint a nyomtatoalkatresz.hu nem is remélhettem máshonnan, olyan jól jött, hogy arra hasonlat sem igen létezik.